A Gardisette márkát 1952-ben alapították. Az alapítás legfontosabb indoka az volt, hogy a vevöknek egy olyan kínálatot állítsanak össze, amely megoldást nyújt a nehéz dekorációs és ápolási problémákra. Újdonságot jelentett a Gardisette abban a tekintetben is, hogy a márkapolitikát értekesítésorientáltan következetesen gyakorolták. Ez azt jelentette, hogy a fejlesztéseknél és a gyártásoknál is figyelembe vették a vevői igényeket.
A következő lépés az elosztási piacról áttérés az értékesítési piacra, amelyre kizárólag egy erős márka volt képes. A lakástextil szakmában mindezek alapján a Gardisette az első márka volt, amelyet tökéletesnek, azaz perfekt Gardisettnek hívtak.
Az első lakástextil piacon bemutatott reklámkampányban merészen a fogyasztók számára nagyon fontos új tulajdonságként a könnyenkezelhetőséget hangsúlyoztak ki, azaz az anyagokat, nem kell magas hőfokon vasalni, nem megy többet össze. Ezek természetesen olyan kiváló tulajdonságok voltak, amelyeket a vevők értékeltek. Ennek megfelelően a Gardisette hamarosan olyan anyagokat fejlesztett ki, amelyeknek a szélessége már magasságként szerepelt, azaz duplaszélesek voltak, így nem volt szükség köztes varrásokra, amely optikailag zavaró volt előtte.
Egy évvel később egy forradalmi meglepetéssel jelentek meg a függönypiacon, kifejlesztették az ólomzsinórt, amely használatával nem kellett a függönyöket többet felszegni, szegés nélkül is szép esésük volt. Az ólomzsinór bevarrása közvetlenül a gyártás során történt, és a függönynek egy kifogástalan esést biztosított. Mellette természetesen a függöny kínálat is folyamatosan bővült, aktualizálódott és tökéletesedett.
2006 januárjában a JAB ANSTOETZ csoporthoz tartozó Club Creation Niemann leányvállalat és a Gardisette cég a Gardisette márkanév alatt léptek közösen a piacra. Azóta a márka divatos, vidám szinekben gazdag, jó minőségű, könnyen kezelhetö függönyöket és dekorációs anyagokat jelent. Az ismert márkanév új megjelenését a szakmában a 2006-os Heimtextil kiállításon mutatták be az új arccal és az ennek megfelelöen kialakított reklámkampánnyal a vevőknek és a nyilvánosság felé is. A márkanév a fogyasztók körében nagyon ismert, meghaladja a 40%-ot, amely biztosítja a márka erejét. Az új kollekciókkal és trendekkel a Gardisette folyamatosan sikeres a függöny szakmában.
2008. júniusában megalakult a Gardisette Kelet-Európai Képviselete Magyarországon azzal a céllal, hogy a Nyugat-Európában jól ismert sikeres márka hazánkban is elérhető legyen.